Oldalmegjelenítések:

2011. március 27., vasárnap

Becsinált leves, májas daragaluska.

Mire oda jutottam, hogy feltegyem a leves, csavartam egyet a dolgon és a tyúkhúsleves helyett becsinált levest főztem. Tartalmasabb is és talán jobban is örültek neki.

Hozzávalók:

1 cs. csirke levesaprólék (70 dkg)
2  vastag sárgarépa
2  szép hosszú gyökér
1  nagyobb burgonya
3-4 db csiperke gomba
kelkáposzta torzsa 
1 kisebb zeller
1 kisebb karalábé
petrezselyemzöld
kisebb fej vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
1 erős paprika
1 tv paprika
1 paradicsom
őrölt fekete bors
őrölt szegfűbors
őrölt gyömbér
őrölt szerecsendió
3-4 evőkanál étolaj

Elkészítése:

Megmostam és átnéztem a csirkeaprólékot. A lábakról levágtam a körmöket, a nagyobb darabokat ketté vágtam. A zöldségeket karikára, illetve vékonyabb szeletekre vágtam. Kevés olajat forrósítottam egy fazékban, az összedarabolt húsokat, zöldségeket ráöntöttem, megsóztam és nagy lángon kevergetve addig főztem, míg levet nem engedett. Ekkor beleraktam az őrölt fűszereket is és kb. 3,5 liter forró vízzel felöntöttem. Amikor felforrt, takarék lángon fedő alatt készre főztem. Közben megkóstoltam és szükség szerint még egy kevés sót tettem bele. Amikor elkészült, az erős paprikákat kivettem és külön kistányéron adtam az asztalra, hogy aki csípősen szereti, tehessen a levesébe.

Közben elkészítettem a májas daragaluskákat:

Hozzávalók:

3 tojás
2 lekapart csirkemáj
kb. 2 dl búzadara
fél mokkáskanálnyi sütőpor
őrölt bors
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A 3 tojást beleütöm egy tálkába, hozzáadom a lekapart májat, elkeverem, beleöntöm a búzadarát, a hozzákevert sütőport, borsot, összevagdalt petrezselyemzöldet és borsot. Jól elkeverem. Lágyabb masszát kapjunk, amit 1-2 óra hosszat hagyjunk állni, hogy a búzadara magába szívja a nedvességet. Ha nagyon lágynak találjuk, búzadarát tegyünk még bele. Ekkor forrásban lévő sós vízbe, illetve ha hamarosan fogyasztva lesz, a forrásban lévő levesbe szaggatom. Ezt vagy vizezett kanállal formázva, vagy apró lyukú galuskaszaggatón át teszem. Ha vízbe szaggatom, amikor mind feljött a víz tetejére, szűrőkanállal kiszedem egy tálba, amit lefedve visszateszek fogyasztásig a víz tetejére. Ez azért jó, mert biztosan megpuhul a dara. Ha a levesbe szaggatom, akkor is hagyok neki időt, hogy megpuhuljon. Főleg a nagyobb galuskáknál igényel ez odafigyelést. 


Nincsenek megjegyzések:

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...