Oldalmegjelenítések:

2011. május 28., szombat

Kanalas fánk

Ma ebédre paradicsom levest főztem és sütöttem kanalas fánkot. Receptje és elnevezése  még a nagyanyámtól maradt ránk. 

Hozzávalók:

50 dkg liszt,
2 dkg élesztő
2 tojás sárgája
0,5 l. tej
10 dkg cukor,
csipet só
olaj  a kisütéshez,
lekvár a tálaláshoz

Elkészítése:

A lisztet egy tálba szitáltam. Én száraz élesztőt használok, azt beleszórtam, ugyan így a cukrot és  sót. Összekevertem, majd a közepébe mélyedést csináltam és oda ütöttem a két tojás sárgáját. A tejet picit meglangyosítottam és apránként hozzáöntve, fakanállal összekevertem, majd jó kidagasztottam. Lágy tésztát kapunk.   A tésztát olajba mártott evőkanállal szaggatom az olajba. Szép lassan sütöm pirosra mindkét oldalát, hogy a közepe is átsüljön. Az első oldalát fedő alatt, hogy szépen feljöjjön a tészta.

Porcukorral meghintve, lekvárral tálaltam.

A maradék 2 tojás fehérjéből készíthetünk hozzá  boszorkány habot is. Nagyon finom.

Hozzávalók:

2 tojás fehérje
5 dkg  cukor
2 jó evőkanál (bármilyen ízű) lekvár

Elkészítése:

A tojásfehérjéből a cukorral gőz fölött kemény habot verünk. Mielőtt teljesen elkészülne, hozzáadjuk a lekvárt és azzal együtt verjük készre. Készíthetjük lekvár helyett bármilyen gyümölcsszörp hozzáadásával is. (A szörp nem kell, hogy 1-2 ek-nál több legyen.)


6 megjegyzés:

Marika írta...

Nyammi! :) Finom lehet, kicsit hasonlít az Édesanyám féle puha lepényhez , Ő azt , úgy emlékszem , hogy élesztő nélkül készítette, szódabikarbónával, és kevés túrót is gyúrt bele, úgy kanalazta a forró olajba! Imádtam ! :)

Roza írta...

Az is nagyon finom lehet. Forog közkézen sokféle hasonlóan egyszerű finomság:)

María írta...

Nem ismertem ezt a receptet, de nagyon jónak tűnik. Imádom a kelt tésztákat, ki fogom próbálni. A kelesztési módszered is nagyon tetszik, ötletes!! :)

Roza írta...

Maria, szívből tudom javasolni - főleg, hogy szereted a keltet -, próbáljad ki:)

Kati írta...

Nagyon guszta.

Roza írta...

Köszönöm, Kati:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...