Oldalmegjelenítések:

2011. június 21., kedd

Frankfurti leves, palacsinta

Ma ebédre frankfurti levest főztem és palacsintát sütöttem, amit túró-, illetve lekvár töltelékkel töltöttem meg.

Frankfurti leves hozzávalói:
(4 személyre) 

40 dkg kelkáposzta 
1 fej vöröshagyma 
1 gerezd fokhagyma 
2 nagyobb burgonya 
1 dl olaj 
kevés liszt 
20 dkg virsli 
1 csokor petrezselyem 
1,5 dl tejföl 
majoranna
 
pici őrölt paprika

 
bors 

Elkészítése: 

A finomra vágott vöröshagymát az olaj felében lepirítjuk. Hozzátesszük a zúzott fokhagymát és a burgonyát, amelyet meghámoztunk és kis kockákra vágtunk. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük majorannával, fél mokkáskanál őrölt paprikával és finomra vágott petrezselyemmel (egy-két levelet tegyünk félre a tálaláshoz). Felengedjük vízzel. Mikor a burgonya már félig megfőtt, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott kelkáposztát is. Ha már az is majdnem kész, az olaj másik feléből kevés liszttel rántást készítünk, tejföllel simára keverjük, s ezzel sűrítjük be a forrásban lévő levest. Még egyszer összeforraljuk. A végén tesszük bele az előzőleg pár csepp olajon megpirított virslikarikákat. Petrezselyemmel díszítjük. 


1 adag szénhidráttartalma: 11 gramm

1 darab palacsinta szénhidráttartalma (töltelék nélkül): 21,09 gramm.

2 megjegyzés:

María írta...

Ma is és tegnap is nagyon finomakat főztél :)!! Tegnap is jártam nálad, csak időm nem volt írni!

Roza írta...

Ne is mondd, Maria. Én meg annyira kelletlen vagyok:( Még a recepteket se voltam képes leírni.
De annak örülök, hogy benéztél:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...