Oldalmegjelenítések:

2011. július 29., péntek

Spenót bundás kenyérrel

Amikor nekiálltam, hogy leírjam a receptet, kissé zavarba jöttem. Régebben, fiatalasszony koromban úgy tanultam, hogy a spenótot, miután alaposan megmostuk és vastag erét eltávolítottuk, le kellett forrázni, pár percig állni hagyni, leönteni a levét, kihűteni és akinek nem volt turmix gépe, az késsel összevágta, akinek volt, az leturmixolhatta.
Ami a zavaromat okozta, az az, hogy a tv-paprika különböző műsoraiban sohasem tesznek ilyet, ott csak bele az ételbe és kész.
Majd várom, hogy pro v. contra megerősítsetek, hogy manapság hogyan készül a spenót:)
(Mivel a spenótot csak a párom és én szeretjük, ezért általában mirelit spenótot szoktam venni.)


Hozzávalók:
(2 személyre)


1 cs. mirelit spenót
4-5 evőkanál étolaj
3-4 evőkanál liszt
kevés cukor

0,5-0,7 liter tej

pár gerezd fokhagyma
őrölt bors


Elkészítése:


A felforrósított olajba beleszórom a lisztet, melyet halvány zsemleszínűre pirítok.
Ekkor beleteszem fagyottan a spenótot, kis lángra veszem a tűzhelyet, öntök rá egy kevés tejet és gyakran kevergetem, amíg a spenót fel nem olvad. Közben 1-2 gerezd fokhagymát nyomok rá, sózom, borsozom, kevés cukrot is teszek bele.
Ahogy olvad fel, úgy látjuk, hogy kell-e még bele tej. Azt is apránként öntünk utána.
Amikor felolvadt, egyet forralunk rajta, megkóstoljuk és már el is készült.


Főtt burgonyával, tükörtojással, kemény tojással, vagy bundás kenyérrel tálaljuk.

Hozzávalók a  bundás kenyérhez:


Személyenként 1 nagyobb, vagy 2 kisebb szelet szikkadt kenyér
3-4 egész tojás

olaj kisütni

Elkészítése:

Az olajat (nem túl sokat, a kenyérnek nem kell úsznia benne) egy serpenyőben felforrósítjuk. Közben a tojásokat sózzuk, elhabarjuk és egy nagyobb, lehetőség szerint hosszúkás tányérba tesszük. (Így a kenyerek jobban elférnek benne.) Amikor az olajat kellően forrónak találtuk (egy apró morzsa beledobásával látjuk, hogy azonnal el kezd-e sülni), a kenyér szeletek mindkét felét belemártjuk, és a forró olajban szép aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olajat leitassuk róla.


6 megjegyzés:

María írta...

Jaj de nagyon szeretem :)!! Régebben Legnagyobbikom és Középsőm is szerette, de Legnagyobbikom kiszeretett belőle, Középsőm meg ugye nincs itthon. Ezért ha ilyet főzök, a főzelékből csak én szoktam enni, a többiek csak bundás kenyérrel tömik ki a hasukat.

Roza írta...

Nálunk is csak a párom és én szeretjük:( Péterem a sóskát, Lacim és az ikrek meg egyiket se.

trollanyu írta...

A kedvencem kislánykorom óta. szívesen megennék most egy adaggal:)

Roza írta...

Remek és könnyű szombati ebéd:)

Vicuska írta...

Érdekes, én 40-en túl szerettem bele- késői szerelem :) Fiatal koromban úgy gondoltam, hogy legalább ne zöld lenne a színe... Nagyon szeretem még az indiai változatát, igazából az tetszett meg először.

Roza írta...

Én gyakorlatilag tizenéves koromtól szeretem, de itthon sosem főztek, mert Édesapám nem szerette...
Nekem meg a gyerekeim:)
Aztán még az üzemi konyhait is örömmel ettem:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...