Oldalmegjelenítések:

2011. december 27., kedd

A másik karácsonyi ajándékom

a hagymalekvár volt. Ezt eddig azért nem tettem bele, mert a megajándékozni szándékozottak is olvassák a blogomat:) A Fiaim kapták, mellé Aleda ötlete nyomán fehércsokis diákcsemege bonbonkát. Ezek családi ajándékok voltak és mindkét család nagyon örült neki. Pici maradt a hagymalekvárból, azt tegnap az ünnepi ebédnél alkalmuk is volt megkóstolni és nagy sikere volt:)

Hozzávalók: 

40 dkg lilahagyma 
2 db chili paprika 
2 evőkanál méz 
1 dl  vörösbor 
2 evőkanál olaj 
3 evőkanál balzsamecet 
1 evőkanál kristálycukor 
csipetnyi currypor 
bors 
 

Elkészítése: 

A hagymát megtisztítom, és vékony karikára vágom. A chilipaprikát úgyszintén. Egy serpenyőben világos barnára karamellizálom a mézet, ráteszem a hagymát, a chilipaprikát és 2-3 percig kavargatom. Ráöntöm az olajat, a bort, balzsamcetet. Megszórom csipetnyi curry porral. Kevergetve addig főzöm, amíg lekvár sűrűségű nem lesz. Végül ízesítem a cukorral, sóval, borssal, még egyszer átkeverem és kész. 
Még forrón üvegekbe töltöm, tetejére vagy olajat öntök, vagy kevés nátriumbenzoátot teszek, száraz dunsztban hagyom kihűlni, így jó sokáig eláll a kamrában.

fehércsokis, diákcsemege bonbonkák: 






4 megjegyzés:

Petra írta...

Remek ajándékok, biztosan nagyon örültek!

marisz57 írta...

A hagymalekvárra már régebben megmozdult az én fantáziám is. Még nem volt időm kipróbálni, de hamarosan sort kerítek rá, annyira dicséri mindenki.

trollanyu írta...

Nagyon klassz ajándékokat készítettél:) Én is örültem volna neki:) A menüt is láttam az is iseni finom lehetett.

Roza írta...

Petra, bizony örültek, nem is gondoltam volna:)

Marikám, próbáljad ki. Nem fogsz csalódni benne.
Én kicsit csípősre csináltam.

Trollanyu, tudod, ha kevés pénzed, told meg egy ötlettel:)) Így voltam én és most már nagyon örülök, hogy így döntöttem:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...