Oldalmegjelenítések:

2011. szeptember 29., csütörtök

A második kenyerem.

Kicsit változtattam a hozzávalók mennyiségén, és íme, beváltotta a hozzá fűzött reményeket!:) Olyan foszlós, mint egy kalács. Pedig fele részben teljes kiőrlésű lisztből van. Az első - igaz, az 120 dkg volt, ez csak 65 dkg, de az nagyon tömött volt. Ezentúl is ilyet fogok sütni:)) Legfeljebb nem ötnaponta sütök, hanem 3:))


Bakonyi gombás sertésszelet

Mai ebédünk is a cukor-diétás könyv ajánlása szerint készült.

Egy adag energiatartalma: 311 kcal (+ 5 dkg tészta 170 kcal)
Egy adag szénhidráttartalma: 3,4 g (+ 5 dkg tészta 37,5 g)

Hozzávalók:
(4 személyre)

40 dkg sertéscomb, vagy karaj
1 evőkanál étolaj
4 dkg húsos füstölt szalonna
5 dkg vöröshagyma
10 dkg gomba
1 evőkanál lecsó
fűszerpaprika
őrölt bors
1 dl 12 %-os tejföl
1 evőkanál liszt

Elkészítése:

A húst vékony szeletekre vágjuk, lesózzuk, majd a felforrósított olajon mindkét oldalát pirosra sütjük. Egy nagyobb lábasban félrerakjuk a hússzeleteket. apró kockákra vágjuk a szalonnát és a vöröshagymát. a megmaradt pecsenyelében kisütjük a szalonnakockák zsírját, benne üvegesre fonnyasztjuk az apróra összevágott vöröshagymát. Megszórjuk kevés fűszerpaprikával, sóval, majd hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott gombát és a lecsót. Borsozzuk, majd kevés vízzel felengedve pároljuk, majd a kisült hússzeletekre öntjük és puhára pároljuk. tejföllel, liszttel behabarva összeforraljuk.
Köretnek rizs, galuska, vagy tészta adható.

Díjat kaptam!:) - Sokoldalú blogger díjat!:)

Mégpedig Hobbychef-től, a Sokoldalú blogger díjat.
Nagyon örülök neki és köszönöm, hogy rám is gondolt a díj odaítélésénél és sokoldalúnak tartja a blogomat.
Ez külön örömömre szolgál, mivel én semmi extra étellel nem tudok előállni, csupán amit a mindennapokban előállítok a konyhámban.


Különösen jól esik ez az elismerés egy olyan bloggertől, akinek - az én megitélésem szerint - aztán igazán sokoldalú a blogja:)

Nagy gondban vagyok, hogy kinek is adhatnám tovább a díjat... Annyi kedves blogger-társam van, aki szintúgy megérdemelné.
Úgyhogy most nem is teszek javaslatot, előbb átnézem az általam kedvelt blogokat. Már csak azért is, mert ne maradjon ki egy sokoldalú blogger úgy, hogy esetleg egy másik sokoldalú blogger több díjat is kapott.

2011. szeptember 27., kedd

Pirított csirkemellcsíkok vele pirított almával, sült burgonyával

1 adag szénhidráttartalma: 57,5 gramm

Hozzávalók:
(2 személyre)

1 egész csirkemell filézve
4 szem alma

bors
szójaszósz
chili szósz
angol barnaszósz
3-4 evőkanál étolaj
5 közepes burgonya
olaj sütni

Elkészítése:

A filézett csirkemellet csíkokra vágtam. Az almát meghámoztam, magházát kiszúrtam és az almát csíkokra vágtam. Az étolajat felforrósítottam, beletettem a húscsíkokat és addig pirítottam, amíg kissé pirulni nem kezdett. Ekkor ízesítettem szójaszósszal, chili szósszal, angol barnaszósszal, majd hozzáadtam az almacsíkokat és pár percig együtt pirítottam a hússal. Enyhén megsóztam, borsoztam, majd mielőtt az alma teljesen megpuhult volna, levettem a tűzről.

Köretnek az 5 közepes burgonyát meghámoztam, kockákra vágtam és kevés forró olajban kisütöttem őket.



Sütöttem egy kalácsot is a párom kedvére. Kicsit lágy lett a tészta, ezért nem látszik annyira, hogy fonottnak készült:)) És talán nagyobb tepsiben is süthettem volna...


2011. szeptember 26., hétfő

Szombaton lovagolni voltak az ikrek:)

Lackó először kicsit elhúzódott a pacitól:)


De büszkén ült rajta:)

Bence lazán vette a dolgokat:)


Bizony, a csutakolás is hozzá tartozik a lovas sporthoz:)

2011. szeptember 25., vasárnap

Roza magyaros kagylója

Hozzávalók:
(4 személyre)

25 dkg tisztított-előfőzött mirelit kagyló
30 dkg paradicsom
40 dkg zöldpaprika
15 dkg vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb chili paprika
1 evőkanálnyi paradicsompüré
4 evőkanálnyi étolaj
petrezselyemzöld
kakukkfű
chili szósz
halszósz
lime lé
őrölt bors


Elkészítése:


A mirelit kagylókat hideg vízbe tettem, hogy felengedjenek. A vöröshagymát vékony szeletekre vágtam, majd a felforrósított olajban, kissé megsózva, fedő alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam a karikára vágott paprikát, amikor félig megpuhult, hozzáadtam a szeletekre vágott paradicsomot,  az összezúzott fokhagymát és a meghasított chili paprikát is. Ráöntöttem a pici vízzel elkevertem a paradicsompürét is. Sóztam, borsoztam, kevés lime levet facsartam rá, majd 1 evőkanálnyi halszószt és 1 evőkanálnyi chili szószt adtam hozzá.  Készre főztem. Beletettem a kagylóhúst, azzal egyet forraltam, majd kakukkfű-levelekkel és finomra vágott petrezselyem zölddel szórtam meg és lekapcsoltam alatta a lángot.
Hogy az étel kellően magyaros legyen, galuskával tálaltam.
Ha lett volna itthon, finom könnyű fehérbort i(ha)ttunk volna hozzá:))


1 adag szénhidráttartalma: 14,2 g
10 dkg galuska:                 18,8 g
Összesen:                       33,0 g
================================

Kenyérsütés.

Régebben foglalkoztunk a gondolatával, hogy vegyünk kenyérsütőt. Sok érv szólt mellette, legalább annyi ellene.
Most, hogy figyelnem kell az étkezésemre, kismenyem Zsófika kitalálta, hoznak egyet kölcsönbe, használjuk egy darabig, aztán jobban el tudjuk dönteni vegyünk, vagy ne vegyünk:)
Pénteken ide is érkezett a masina, 2 kg ajándék teljes kiőrlésű liszttel. Csak a használati utasítása hiányzott. Nekiestünk a netnek és találtunk is, minek utána nekiláttunk kenyeret sütni. Fele-fele arányban teljes kiőrlésű és sima lisztet használva. Nagyon izgalmas volt, fogalmunk sem volt, hogy pl. hányszor dagaszt, meddig, mikor tudjuk kivenni a keverőlapátot. Végül mindent megoldottunk, a kenyér bő 3 óra elteltével elkészült. Alig vártuk, hogy megkezdhessük:)) Kellemes illatú, kissé tömör(ebb) állagú kenyerünk lett.
Most már csak azon kell elgondolkodnunk, hogy én napi max. 15 dkg kenyeret fogyaszthatok. Ezért érdemes-e megsütni egy min. 75 dkg-os kenyeret, amit két nap alatt el is kell fogyasztani, mert hozzáadott adalékanyag nélkül - állítólag - nem áll el tovább. A teljes kiőrlésű liszt szénhidráttartalma szinte nem különbözik a sima lisztétől, egyedül az energiatartalma kisebb. Viszont fogyok az alacsonyabb szénhidráttartalomtól is:) És az ár: 1 kg teljes kiőrlésű liszt 390 Ft. 1 kg simaliszt (legrosszabb esetben) 125 Ft. Szóval, jól körbejárjuk ezt a dolgot. Addig viszont, amíg a masina nálunk van, természetesen sütögetünk vele, szerezzük a tapasztalatokat:)
Hozzávalók:

275 ml tej
3 dkg margarin
1 teáskanál cukor
2 teáskanál só
15 dkg teljes kiőrlésű liszt
25 dkg rendes liszt (BL55)
1 cs. szárított élesztő

Elkészítése:

A hozzávalókat a fenti sorrendben adagoljuk a gépbe. Minden legyen szoba hőmérsékletű. A margarint akár kicsit meg lehet olvasztani.

Képen az elkészült kenyér:)

Megjegyzésem:

65 dkg-os kenyér lett a fenti mennyiségből, mely arányosan emelhető, ha nagyobb kenyeret szeretnénk.

2011. szeptember 24., szombat

A cukros-könyv is ajánlja,

így ebédre székelykáposztát főztem. Nem rizzsel, tarhonyával. Finom volt, jólesett:)

1 adag szénhidráttartalma: 35,9 gramm

2011. szeptember 23., péntek

Kakukkfüves olaj

A biztonság kedvéért készítettem kakukkfüves olajat is. Ki tudja, hogyan telel a kakukkfüvem... Van úgy, hogy az íze kell, nem a látványa. Akkor pont jó lesz:)

Túrógaluska

Ma ebédre paradicsomlevest és túrógaluskát készítettem.




Hozzávalók: 
(4 személyre) 

50 dkg tehéntúró 
4 egész tojás, 
2 dl búzadara (15 dkg) 
1 csipet só 
2 evőkanál étolaj 
1,5 dl zsemlemorzsa (10 dkg) 
porcukor 
2 dl tejföl 
1 cs. vaníliás cukor 

Elkészítése: 

Az áttört tehéntúrót összegyúrjuk a tojásokkal, a búzadarával, meg a sóval és legalább egy fél napig állni hagyjuk. (Ha hagyunk elég időt, hogy a dara megszívja magát, sosem fő szét.) Ekkor vizezett kanállal galuskákat formázunk belőle és sós vízben kifőzzük. A túrógaluskát mindig tovább főzzük, mint a gyúrt tésztát. Legalább 5 percig. De még akkor is ajánlatos egyet kettévágni és megnézni, átfőtt-e. Közben az olajon megpirítjuk a morzsát és a kész, leszűrt galuskákat ebben megforgatjuk. 
Forró, cukros-vaníliás tejföllel megöntözve tálaljuk.


Megjegyzés:


Ugyan így készül a túrógombóc is:))


1 adag szénhidráttartalma: 36,8 g

2011. szeptember 22., csütörtök

Kirántott tengeri halfilé burgonyapürével.

Hozzávalók:
(2 személyre)

4 szelet tengeri halfilé

zsemlemorzsa
liszt
tojás

Elkészítése:


A tengeri halfilét besóztam, majd a szokásos módon (liszt-tojás-zsemlemorzsa) bepaníroztam. Forró olajban kisütöttem őket.

A burgonyapüré hozzávalói:
(2  személyre)

60 dkg burgonya
5 dkg vaj
1,5 dl tej
szerecsendió


Elkészítése:

A burgonyát megtisztítottam, kockákra vágtam, majd sós vízben puhára főztem.
Hozzáadtam az 5 dkg vajat, kevés reszelt szerecsendiót és krumplinyomóval összetörtem. Hozzáöntöttem a forró tejet és habosra kavartam.
A kisült tengeri halfilével tálaltam.

Tojásos-lecsós tengeri halragu currys rizzsel

Tegnapról maradt currys rizs. Mivel a rizst minden formában nagyon szeretem, így ezt a tojásos-lecsós tengeri halragut találtam ki hozzá.


 Hozzávalók:
(2 személyre)

25 dkg tengeri halfilé
2 gerezd fokhagyma
1 zöldpaprika
1 paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
1 egész tojás

bors
chili szósz
3 evőkanál étolaj

Elkészítése:


A tengeri halfilét felkockáztam, sóztam, borsoztam és rányomtam a fokhagymagerezdeket. Jól összekevertem és állni hagytam, amíg a lecsós alap elkészült. Ehhez a felforrósított olajon - picit megsózva - üvegesre pároltam a vékony szeletekre vágott vöröshagymát. Rátettem a szintén vékony szeletekre vágott paprikát és paradicsomot, majd amikor a paprika puhulni kezdett, hozzáöntöttem a halkockákat.  Chili szószt adtam hozzá, majd amikor a hal is megfőtt, ráöntöttem a felhabart tojást.

A currys rizs jó választás volt hozzá, de kifőtt tésztával is el tudom képzelni.

2011. szeptember 21., szerda

2011. szeptember 20., kedd

Ma nem voltam nagy lelkesedéssel a főzés iránt,

a páromnak még volt a fagyasztóban pacalpörkölt, én meg készítettem magamnak egy fokhagymamártást. Természetesen szem előtt tartottam a szénhidrátokat!:)

2011. szeptember 19., hétfő

Főtt hús paradicsommártással

Terv szerint:) Igaz, a paradicsommártás kissé több szénhidrátot tartalmaz, mint ahogyan gondoltam, de nagyon kevés kenyérrel fogyasztottam el.
(Halkan megjegyzem, mit megjegyzem, eldicsekedek, hogy fogytam több, mint 6 kg-ot, amióta e szerint a szénhidrát-szegény diéta szerint étkezek.:) És még a kalóriákat nem is igen számolom!:)

2011. szeptember 18., vasárnap

Ebédre marhahús leves,

cserépben egészben sült, fokhagymával tűzdelt sertéslapocka, burgonya, párolt káposzta készült. A levesben főtt húshoz holnap főzök majd paradicsommártást, így a holnapi ebéd is gyorsan elkészül:)

2011. szeptember 17., szombat

Ne lepődjetek meg, de ma ebédre pacalt főztem.

Az a helyzet, hogy kalória-tartalma sem magas (170 kcal), szénhidrát csak annyi került bele, ami az egyéb hozzávalókkal belekerült:) A belefőzött burgonyával óvatosan bántam, és egy szelet kenyeret azért megettem hozzá.... Meg kovászos uborkát.


Hozzávalók:
(4 személyre)

1 kg mirelit pacal
2 fej vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom

bors
majoránna
4-5 db burgonya
őrölt paprika
csöves erős paprika
4 evőkanál étolaj

Elkészítése:


A vöröshagymát megtisztítottam, apró kockákra vágtam és a felforrósított olajban, kissé megsózva,  fedő alatt üvegesre pároltam. Ekkor beletettem az összevágott paprikát és paradicsomot, még egy kicsit pároltam. Egy jó evőkanál őrölt paprikát szórtam rá, beletettem a jól megmosott pacalt, még sóztam, borsoztam, megszórtam bőven majoránnával, beletettem a csöves erős paprikát, annyi vizet öntöttem rá, ami éppen ellepte, és kuktafazékban másfél órát főztem. Kb.félidőben megnéztem, mennyi folyadék van rajta, kicsit még öntöttem hozzá. Másfél óra elteltével beletettem a kockára vagdosott burgonyát, és még 1/4 órát főztem.
Kenyeret és kovászos uborkát kínáltam hozzá.

Megjegyzésem:


1 adag szénhidráttartalma 64 g.
(20 dkg burgonyával, 5 dkg kenyérrel és 2 db kovászos uborkával 73 g.)

Tegnap, továbbra is igazodva a cukordiétához,

spenótot főztem, hozzá bundáskenyeret. Az egész ebéd rám eső része kenyerestül, spenótostul 74 g szénhidrátot tartalmazott.
Az jó. Sajnos, a spenótot nem tudom krumplival enni:( Ehettem volna főtt tojással, kenyérrel, de akkor igazából pont ott lettem volna szénhidrátilag.


Tegnapelőtt pl. gombapörköltet készítettem belefőtt durum spagettivel, de mire észbekaptam, már meg is ebédeltünk és nem készítettem róla képet:( Pedig finom volt és jól is nézett ki. Maga a gombapörkölt 7,9 g szénhidrátot tartalmazott fejenként, és 30 dkg gombából készítettem, a szokásos módon. Ehhez jött a 6 dkg tészta, az 45 g szénhidrátot tartalmazott. De a házitészta, netán galuska - sajnos - nem ajánlott:(

2011. szeptember 15., csütörtök

Zöldbabfőzelék sült pulykaszárnnyal.

Hozzávalók:

80 dkg zöldbab
2 evőkanál olaj
4 evőkanál liszt
1 dl 12 %-os tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
fűszerpaprika
fél cs. petrezselyemzöld

Elkészítése:

A megtisztított zöldbabot 2 cm hosszú darabokra vágjuk (vagy mirelitet használunk) és enyhén sós vízben feltesszük főni. Ízesítjük péppé zúzott fokhagymával. Zsemleszínű rántást készítünk, melyet finomra vágott petrezselyemzölddel és csipetnyi fűszerpaprikával ízesítünk. a főzeléket a rántással jól összeforraljuk és behabarjuk a tejföllel. Ízesíthetjük kevés ecettel. Ha pörkölttel fogyasztjuk együtt, a rántás helyett használhatunk tejfölös-lisztes habarást és kevés pörköltszafttal színesíthetjük a főzeléket.

1 adag energiatartalma:  214 kcal
1 adag szénhidráttartalma: 26,1 g



2011. szeptember 11., vasárnap

Díjat kaptam!:)

Méghozzá kettőt is!:) Trollanyutól a Troll a konyhámban blog tulajdonosától. Örömmel és köszönettel vettem át  és teszem közzé őket:



A blogok, akiknek én adnám át szeretettel:

Makacska konyhája
Mit főzöl holnap?
Mónianyu kedvencei és felfedezései
Könnyű a főzés, ha van miből
A Seafalcon főz
Cook chick
Anya, mi a vacsora?
Kemencetűz

A mai ebédünk a cukorbeteg-diéta jegyében készült.

Zöldséglevest, mediterrán salátát és pirított csirkemell kockákat készítettem. A párom kapott mellé még sültkrumplit, én természetesen anélkül fogyasztottam.

Mediterrán saláta:


Hozzávalók:
(4 személyre)

2 fej fejes saláta
15 dkg paradicsom
40 dkg uborka
10 dkg zöldpaprika
petrezselyemzöld
citromlé
édesítőszer


Elkészítése:


A paradicsomot, az uborkát és a zöldpaprikát vékony karikára vágjuk. Meglocsoljuk citromlével és kevés folyékony édesítővel. A fejes saláta leveleit összetépkedjük és lazán hozzákeverjük a zöldségekhez. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk a tetejét és összeérleljük.
Citromlé és édesítő helyett használhatunk narancslevet is.

1 adag energiatartalma: 39 kcal
1 adag  szénhidráttart.:    6,8 g

Megjegyzésem:

Mivel itthon csak 1 fej saláta volt, kínai kel salátával helyettesítettem.


És a pirított csirkemell kockákkal:



2011. szeptember 10., szombat

Csalamádé

Lassan elérkezik az ideje, hogy télire vegyes vágott savanyúságot - csalamádét - tegyek el.

Hozzávalók:

zöld paradicsom
uborka
fejeskáposzta
vöröshagyma
piros színű paprika

egész bors
mustármag
koriander-mag
babérlevél

Savanyúság felöntő lé.


Elkészítése:

A zöldségeket, miután alaposan megtisztítottam, egy nagyobb edénybe vékony karikákra, szeletekre vágom. Rászórom a fűszereket, jól megsózom és az egészet összekeverem. Egy éjszakát állni hagyom, majd másnap levéből enyhén kinyomkodva lazán üvegekbe töltöm és felöntöm az elkészített és kihűlt savanyúság felöntő lével.

Az összevágott-lesózott zöldségek:


Üvegekben a csalamádé:

Sajnos, az idén nem tudtam eltenni semmilyen lekvárt:(

Illetve, ha szerencsém lesz, talán birslekvárt tudok készíteni.
Legutóbb Édesanyám receptje szerint, így  készítettem a baracklekvárt:

Hozzávalók:


5 kg befőzni való barackhoz
kg-onként 30 dkg cukor
1 kiskanál citrom-, vagy borkősav
kevés natriumbenzoát


Elkészítése:

A jól megmosott és kimagozott sárgabarackokat egy nagyobb edényben összekeverjük a cukorral, a citromsavval, a tartósítószerrel, majd legalább másnapig állni hagyjuk. Időnként megkevergetjük. Ezután hibátlan zománc edényben feltesszük főni. Elég a saját leve, nem kell bele vizet tenni. Lassú tűzön addig főzzük, amíg a héja szinte egészen eltűnik (a cukor elmarja), a lekvár pedig kellően besűrűsödik.


 Ekkor üvegekbe töltjük, tetejére késhegynyi tartósítószert szórunk,



majd szárazgőzben hagyjuk kihűlni.


Végleges helyére tehetjük.


Ezt muszáj megnéznetek...

2011. szeptember 7., szerda

A mai ebédünk

- pedig a cukordiétás könyv ajánlása szerint készítettem - nagyon finom volt.
Palócgulyást és zöldséges tésztát készítettem.

Hozzávalók:
(2 személyre)

20 dkg durum tészta
1 fej vöröshagyma
1 db piros színű húsos paprika
1 db paradicsom lehéjazva
5 dkg parizer apró kockákra vágva
bazsalikom
kakukkfű
szójaszósz
Worchester szósz

bors
2 evőkanál étolaj

Elkészítése:


A paprikát négybe, majd vékony csíkokra vágtam. A lehéjazott (forró vízbe mártottam és lehúztam a héját) paradicsomot szintén vékony csíkokra vágtam. Ugyanígy a vöröshagymát is, melyet a felforrósított étolajon, kissé megsózva, fedő alatt kezdtem el párolni. Kis idő múlva hozzáadtam a paprikát, fedő nélkül nagy lángon pirítottam, majd a paradicsomot, végül az apró kockákra vágott parizert is. Borsoztam, szójaszósszal és Worchester szósszal ízesítettem.
A tésztát bő sós vízben kifőztem (aldente), majd a zöldségekhez adtam és összekevertem.
Tálalásnál friss bazsalikommal és kakukkfűvel szórtam meg.

Meg van az 50. olvasóm!

Szeretettel köszöntöm Terike személyében -  aki a Szánter blogja írója és alkotója - az 50. olvasómat!
Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen szépen alakult ez a fél év. Most kicsit sajnálom, hogy semmilyen díjat nem ajánlottam fel erre az esetre (nem volt bátorságom:), de szeretettel nyújtom át ezt a csodás csokrot Terikének  és a többi hűséges olvasómnak egyaránt:





2011. szeptember 5., hétfő

Gombás fasírt

Hozzávalók:
(4 személyre)

30 dkg darált hús
3 db szikkadt zsemle
20 dkg csiperke gomba
2 db csirkemáj
kis fej vöröshagyma
majoranna
petrezselyemzöld
bors
zsemlemorzsa
2 tojás

Elkészítése:


A darált húst egy tálba teszem. Hozzámorzsolom a beáztatott és kinyomkodott zsemlét, ráütöm a tojásokat, sózom, borsozom, hozzáadom a lekapart csirkemájat, majorannát, finomra vágott petrezselyemzöldet, a nagyon finomra vágott, vagy lereszelt kis fej vöröshagymát, majd az apró kockákra vágott gombát adom hozzá. Összedolgozom, kóstolom, ha szükséges, utánasózok.
Egy őzgerinc formát kizsírozok, megszórom zsemlemorzsával, belesimítom a fasírozott-masszát és 220 fokos sütőben kb. 45-50 percig sütöm. Meglátszik, ha a forma szélénél már elválik és a teteje is szép piros, akkor lassan elkészül. Beleszúrt hústűvel, vagy fogpiszkálóval ellenőrizhetjük, hogy a közepe is átsült-e.
Adhatjuk főzelékhez feltétnek, de körettel önálló ételként is fogyaszthatjuk.




Kevert almás sütemény

Hozzávalók:
(25x30 cm-es tepsibe)

4 egész tojás
40 dkg kristálycukor
1/2 cs. sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
45 dkg reszelt alma (héjastól)
35 dkg liszt
pici só
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg

Elkészítése:


Az almákat héjastól lereszelem. Az egész tojásokat haboska kikeverem a cukorral, hozzáadom a reszelt almát, jól elkeverem és hozzáadom a lisztet apránként, amibe belekevertem a fűszereket, a sütőport, a szódabikarbónát. Kizsírozott-lisztezett tepsibe öntöm, előmelegített sütőben, kb. 180-200 fokon 35-40 percig sütöm. Tűpróbával nézem meg, hogy megsült-e a közepe, majd kis pihentetés után deszkára borítom.
Tetejét porcukorral szórom meg és tetszés szerinti formára felszeletelem (ez lehet négyzet, téglalap, rombusz).



Tegnap felköszöntött a családom:)

Itt voltak mindnyájan, ami külön örömet jelentett nekem. Lacifiam és az ikrek 1-1 szál rózsával köszöntöttek,


aztán megérkezett Zsófika és Péterem, akik hozták a közös ajándékot. Zsófikám ötlete alapján megkaptam Tőlük a "Cukorbetegek nagy diétás könyve"c. kiadványt, aminek nagyon örültem. Jó hasznát fogom venni.


Ebédre tyúkhúslevest főztem cérnametélttel, rántott szeletet és egybensült gombás fasírozottat tepsiben sült burgonyával, tartármártással,



és desszertnek egy kevert almás sütemény volt.



Salátát is szerettem volna készíteni, de már nem fért bele sem az időmbe, sem az energiámba:)
Nagyon jól sikerült az ebéd, csak az ételfotózás maradt el:( Utólag készítettem egy képet a rántott szelet-gombás fasírt párosról.



2011. szeptember 3., szombat

Első nap az iskolában:)

Ez a lelkes csillogás soha nem hunyjon ki a szemükből.


És mit kértek ebédre?! Paradicsomlevest és csirkemáj rizottót - szokás szerint:))

2011. szeptember 2., péntek

Töltött paprika

A lehető legdiétásabban készítettem el a töltött paprikát. Nagyon kevés rizst tettem bele és köretnek burgonyát egyáltalán nem csináltam mellé.



2011. szeptember 1., csütörtök

Először volt reggel az éhgyomri cukrom

10 alatt. 9,7-et mértem. Ennek nagyon örülök.

A kisunokáim Lackó és Bence pedig megkezdték az első osztályt... Nagyon büszke vagyok rájuk.


A hétvégén már jönnek hozzánk, apukájuk meg vasárnap, és az évnyitón készült videót is megnézhetjük.
Istenem... nem olyan régen születtek:)
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...