Oldalmegjelenítések:

2012. február 5., vasárnap

Kacsa narancsos mártással.

Egy nagyon szép kacsát sikerült kedvező áron vásárolnunk. Nagyon szépen megsült a cserépben és nem is nagyon esett össze. Kétféle képpen készítettem el: hagyományosan (párolt káposzta, tört burgonya) és egy hirtelen ötlettől vezérelve narancsos mártással. Ma a narancsos variációt fogyasztottuk el ebédre.
Máskor, ha veszek is kacsát, általában kacsaszárnytő az, ami elérhető áron van. Abból narancsosat készíteni, hát, elég nevetséges, sőt eléggé sznob is lenne:)

Hozzávalók: 
(4 személyre)

1 kg bőrös kacsamell
 só 


Az öntethez: 


4 narancs
2 evőkanál cukor

1 csipet gyömbér, vagy egy pici reszelve
1 dl bianko balzsamecet
1 evőkanál liszt
só,

 bors

Elkészítése: 



A kacsamellek bőrét bevagdossuk, majd sóval jól be dörzsöljük. Beletesszük az előre beáztatott agyagedénybe, és lassú tűzön szép pirosra sütjük. Közben a narancsmártáshoz  meghámozzuk vékonyan a narancsokat, vagy lereszeljük a héjukat  és  kifacsarjuk 2-nek a levét, kettőt pedig cikkekre szedünk. Egy lábasban felolvasztjuk a cukrot, és mikor pirulni kezd, óvatosan  felöntjük a balzsamecettel. Hozzáadjuk a narancshéjat, a narancslevet, a narancs gerezdeket, a gyömbért és  addig főzzük, amíg a narancsgerezdek megpuhulnak. Ekkor egy kis edényben keverjük a lisztet simára egy kevés vízzel, majd folyamatos keverés közben  sűrítsük be vele a mártást. Ha kész, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
(Készíthetjük lisztes habarás helyett 1 evőkanál étkezési keményítővel is.)
 A kész kacsamellet  a narancsmártással tálaljuk.


1 adag szénhidráttartalma: 16,8 gramm



14 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Érdekes párosítás.

Éva írta...

Kérni szerettem volna mert olyan guszta és még így ilyen mártással nem ettem. De azt mondod elfogyott? Akkor egészségetekre!

horimarika írta...

A kacsa és a narancs szuper együtt! Én narancslében pároltam. De ez a mártás remek ötlet. Nagyon tetszik. Kár, hogy most én sem jutok kacsához, de előbb-utóbb ezt meg fogom kóstolni. Köszönöm az ötletet!!!!

Gabriella írta...

Hmmm... csak nyelek nagyokat. Nagyon jól néz ki!
De azon a mondatodon, hogy szárnytőt narancs mártással... háát, Én is nagyon jól mulattam. :))))

teller-cake írta...

Nagyon jól néz ki az a napszínű mártás a kacsasült mellett! Én imádom a narancsot is, a kacsáét is, így jöhet együtt is a kettő!

Seffer Lilla írta...

Kacsa, narancs, hmm hát ez nem semmi! Szuper!

trollanyu írta...

Szerintem nagyon szuper párosítás:) A narancs mártásod színe pedig csodás:)

Rózsa írta...

Nekem nagyon tetszik a narancs mártás, vittem a receptet, ki fogom próbálni.

Petra írta...

Mennyei! :))))

Roza írta...

Hobbychef, te találod érdekes párosításnak?! Pedig azt hittem, ha valaki, te már ettél életedben többször is ilyet, sőt ilyenebbet:))

Évikém sajnos:( Mivel még nem ettünk ilyet, csak 1-1 adagot készítettem belőle. De majd leközelebb küldök:)

Marika, szívesen:)

Gabriella, de nem? Azért ha már kissé menő a kaja, a hozzávaló is legyen méltó hozzá:)

Teller-Cake, köszönöm:)

Lilla, köszönöm:)

Trollanyu, köszönöm:) A színe szép, az íze is finom...:)

Rózsa, örülök, hogy megtetszett.

Petra, köszönöm:)

mellissina2 írta...

Roza,imádom a kacsát,és nem beszélve a narancsmártásról,biztos elkészítem,viszem a receptet.

Mary írta...

Nagyon guszta lett és biztos finom volt!:)

Panna írta...

A párolt káposztást és a narancs mártásost is nagyon tudnám szeretni :)

Roza írta...

Mellissina drágám, vigyed csak:) Egészségedre!:)

Maryebbem nagyon finom volt:)

Panna, kis telhetetlen!:))

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...