Oldalmegjelenítések:

2013. június 24., hétfő

Cseresznye befőtt

Eleddig nem igen raktam el cseresznyét. Ennek két oka volt: nem volt cseresznyefánk, a piacon meg drága és  nem igazán hibátlan volt a cseresznye. Ha előfordult, hogy tettem el, akkor azt a tuti meggyes receptem alapján tettem el. Egyszer próbálkoztam egy másik recepttel, de az az adag cseresznye nem sikerült:(

Az idén a szomszédtól is és Bori ángyomtól is kaptam frissen, magam által szedett cseresznyét. Sőt, Bori ángyom egy igen-igen kevés cukrot, tartósítót pedig egyáltalán nem tartalmazó módszert is átadott. Ez a pici unoka miatt is fontos. A tartósítószer-mentesség. A kevés cukor pedig mondjuk, pl. miattam.

Hozzávalók:

cseresznye
cukor
víz

Elkészítése:

A gondosan megmosott cseresznyét egészben hagyva üvegekbe rakjuk. Amikor megtelt az üveg, 2 evőkanál cukrot szórunk a tetejére. Felöntjük vízzel, hogy ellepje a cseresznyét,majd lezárjuk. Egy akkora edénybe állítjuk az üvegeket, hogy annyi vizet tudjunk rá engedni, hogy az üvegeket teljesen ellepje.

 Addig hőkezeljük, amíg az üvegekben látjuk, hogy buborékok szállnak fel. 
Tartósítószer nem kell, a kihűlő lé vákuumot képez, nem romlik meg a gyümölcs. 

Ezzel a módszerrel az idén többet nem teszek el. Nem, mintha nem bíznék Bori ángyom tudományában, de jobb az óvatosság. (Ámbár az is igaz, ezzel a módszerrel használtam el a legkevesebb, cca. 45 dkg cukrot).

4 megjegyzés:

MJ írta...

Pár napja raktam el faepert. Feketét. Ha közbe nem jön valami, holnap megmutatom. :)

Roza írta...

Óh, imádom a faepret!:) Sajnos, itt a környékünkön kipusztultak már a fák:(

teller-cake írta...

Mennyi befőtt....nagyon szeretem én is, de még sosem tettem el. Ügyes voltál! :)

Roza írta...

Teller-Cake, köszönöm szépen:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...