Oldalmegjelenítések:

2014. november 23., vasárnap

Mézes, de nem édes csirkecomb, rántott csirkecomb, párolt zöldséges, pirított diós rizs, vegyes saláta

Ma ünnepies ebédet igyekeztem készíteni, ugyanis Zsófika menyem ma ünnepli a születésnapját. Süteményt, tortát nem kért, ezért igyekeztem - a húslevesen kívül, amihez ragaszkodott - olyan ételeket készíteni, amiket vagy régen evett, vagy még nem is evett.
Amit régen evett, az a rántott csirkecomb. Amit pedig még nem evett, az a mézes, de nem édes csirkecomb.

Hozzávalók:
(4 személyre)

8 db kisebb - egész - csirkecomb
15 dkg vaj
1 evőkanál méz
1 dl citromlé
frissen őrölt bors

Elkészítése:

A combokat este besózzuk,éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Másnap vajjal kikent tepsibe szorosan egymás mellé fektetjük, a tepsit jól lezárjuk alufóliával és 25-30 percig pároljuk a sütőben. Csészében összekeverjük a vajat a mézzel, citromlével, jól megborsozzuk és a combokat megkenjük a keverékkel. Az alufóliát nem tesszük vissza, a piruló combokat időnként újra megkenjük.
Mire a csirke kész lesz, a keverék is elfogy.
A hús nem lesz édes, csak pikáns ízt kap. 
 Tetszés szerinti körettel, zöldsalátával tálaljuk.
A köretet is sikerült kicsit másra készítenem. Párolt zöldséges rizst készítettem, melyet tálaláskor pirított diódarabokkal szórtam meg.

4 megjegyzés:

Ani írta...

Érdekes ötlet. Ízlett a menyednek? Nekem ízlene!

Roza írta...

Köszönöm, Ani. Ízlett, igen:)

Katalin írta...

Ez valóban különleges és ünnepi ebéd volt, és biztosan nagyon finom!
Isten éltesse a kis menyedet!

Roza írta...

Köszönöm Katalin, nagyon kedves tőled!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...