Aztán kíváncsian figyeltem, hogy érdeklődésük a magyar ételek iránt mekkora? Én Rajna-Pfalz tartomány egy csodás falujában töltöttem az időmet. A család, akiknél voltam, egyaránt állt fiatalokból és idősekből. Azon nem igazán csodálkoztam, hogy az idős hölgy nem mutatott érdeklődést konyhánk iránt, de azon igen, hogy a fiatalok sem. Volt, aki járt már hazánkban, mégsem ragadta meg annyira egyik ételünk sem, hogy azt mondta volna, készítsem el. Ugyanis bármit elkészítettem volna büszkén. Mert, hogy - szerintük - zsírosak az ételeink. És sok bennük a paprika (őrölt). Aztán azt gondoltam, ha ők nem kíváncsiak az én hazám ételeire, én annál inkább az vagyok az ő ételeiket illetően.
Miután nem ugyan azt jelenti számukra és számunkra a gulásch, így - ha csalódás nem is ért - magyarázkodhattam, hogy az övékének köze sincs a mi gulyásunkhoz. Ők a pörköltjüket nevezik guláschnak. A mi gulyásunk pedig mindenképpen egy igen tartalmas leveses egytálétel. (Felénk lehetőség szerint csipetkével, mindenképpen!:) Megkérdezték, hogy pl. én milyen ételt szeretek legjobban? Mondtam, hogy a halászlét, illetve hal-levesnek mondtam ezt a kitűnő ételt. Húzták az orrukat, hiába magyaráztam, hogy mi nem tengeri halból készítjük ezt az ételt, hanem édes-vízi halból, állíthatom, pontyot még tuti nem is láttak!
Elmentünk vásárolni. Doris - a vendéglátó velem-korú fiatalasszony - csak vette-vette a félkész ételeket. Vett húsokat is, leginkább szeletelt karajt, illetve gulásch-húst, valamint darált húst.
Gyakorlatilag nekünk ízlett az eredeti német étel, viszont a németek nem óhajtották megkóstolni a nevezetes magyar ételeket. Azért megtaláltam azt az utat, aminek kevesen tudnak ellenállni: az édesség!:) És az elkövetkezendő napokban, amit kint töltöttem Németországban, készítettem egy császármorzsát, amit a 89 éves néni Ana állította, hogy még sosem hallott róla, de megtaláltam a szakácskönyvében:)) Elmondhatjuk, hogy német/osztrák édesség. A kint töltött idő alatt sütöttem még muffint tepsiben, lévén, nem volt muffinsütő formájuk, palacsintát és készítettem rizsfelfújtat. Mindegyik édesség nagyon nagy sikert aratott és minden további nélkül, örömmel fogyasztották el.
Én kis csalódással gondolok vissza a kint töltött időre. Valószínűleg, azok a németek, akiknek van magyar kötődésük, szeretik is a magyar ételeket. De azok, akiknek nincs, azok azok közé tartoznak, akik nem kóstolják végig egy másik ország étlapját csak azért, hogy megtapasztalják, mások mit tesznek az asztalukra. Pedig én - a családom nevében kijelenthetem - bárhova kerülnénk a földön, sehol nem utasítanánk vissza egy jellegzetes, helyi ételt. És itt most ne szélsőséges dolgokra gondoljunk. Maradjunk Európában. Itt nem igen van olyan étel alapanyag, amit a másik ország fia/lánya ne ismerne. Csak másként állítják össze, más az íze. De ehető. Csak nyitottnak kell lenni a MÁS-ra:)
4 megjegyzés:
Kedves Roza jó volt olvasni, hogy próbálkoztál a németekkel a hazánk hagyományos ételeit megismertetni. Csodálkozom, hogy ez nem sikerült teljesen csak egy-két édességnek volt sikere.
Egyébként azért is csodálkozom rajtuk, mert régebben, de talán még most is sok német turista jön a hazánkba, a fővárosunkba is, gyógyfürdő helyeinkre, és a Balatonhoz is, és szeretik a magyar ételeket. Sőt mostanában a televízió azt is bemutatta, hogy ide is költöznek, mert Európában az egyetlen ország vagyunk, ahol nem látnak száz meg ezerszámra bevándorlókat, és vásárolnak ingatlanokat a szép kis falvainkban. Egy német politikus még azt is mondta, hogy náluk már természetes a sok bevándorló pláne az évekkel korábbiakra értette, akik már részei a német társadalomnak.
Számomra ez elég furcsa, hogy a németeknek kell elmenniük másik országba, hogy nyugodtan éljenek, mert ilyen gondolkodású vezetőik vannak. Sőt a saját szememmel láttam a televízióban azt a bevándorlót, aki azt mondta, hogy amelyik németnek nem tetszik, hogy ők ott vannak, azok menjenek el.
Hát én ezt nem szeretném megélni itt nálunk.
Na de jól elkanyarodtam az ételektől. Mindent egybevéve, mindenki egye azt amit szeret, mert természetes, hogy azt szeretjük mi is amit mi ismerünk, nálunk hagyomány. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kóstolhatjuk meg más népek ételeit - persze én csak azt, ami az én ízvilágomhoz közel áll. De aki nem annyira ragaszkodó, mindent kóstolhat.
Líviám, köszönöm szépen! :)
Szerintem a volt NDK-sok rajonganak leginkább értünk és az ételeinkért is...:) Ami érthető.
Kedves Roza, hát jó megkésve olvastam ezt a bejegyzésedet. Az én férjem holland, 17 éve élünk együtt, itt Mo-n. De elmondhatom, hogy a hollandok sincsenek oda a mi ételeinkért, az én férjem meg nem eszi a paprikás szalámit a világ kincséért se. De ugyanígy a lángost se (túl zsírosnak és büdösnek tartja), meg a palacsintát se, és semmiféle gombócot (szilvás, zsemle, túró, stb.), illetve semmiféle gyümölcslevest vagy gyümölcsmártást se. Általában semmi olyat meg nem eszik, amitől mi magyarok olyan szép kövérre tudunk hízni.. Viszont nagyon szereti a zöldségféléket hússal vagy hallal (e nem rántva). És a hal az a tengeri népeknek csak a tengeri hal, a folyami halat büdösnek tartják. Ezt tapasztaltam és hallottam már japánoktól i, 1981-ben, akikkel hosszabb ideig dolgoztam együtt.
Azt hiszem, el kell fogadnunk, hogy a magyar konyha csak itthon világhírű - kivéve az édességeket, amiket te is elkészítettél, mert az emberek többsége nagyon édesszájú.
Kedves Undercover!
Nem számít, hogy mikor olvastad a bejegyzésemet, örülök neki. És hát, én még későbben válaszolok rá, mert most láttam meg, hogy hozzászóltál. A bejegyzésem óta több időt is töltöttem Németország különböző helyein, de én inkább a fiatalabb korosztálynál tapasztaltam, hogy sok zöldséget, egészségeset fogyasztanak. A többiek változóan a hizlaló és az egészséges közötti ételeket részesítették előnyben, de mindenképpen azokat, amikkel már csak kevés dolguk maradt. Persze, anyagilag jobban megtehetik.
Igen, nekünk meg a tengeri hal a büdös:)
Megjegyzés küldése